Miután a járványhelyzet miatt megszűnt a leendő pénzügyi közvetítők személyes, csoportos hatósági képzése, számos oktatási intézmény - az MNB-vel együttműködve - április elejétől gyors ütemben átállt az online tanfolyamokra - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden az MTI-t.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa 95 bázisponttal 1,85 százalékra emelte az O/N fedezett hitel és az egyhetes fedezett hitel kamatát kedden.
A kormány és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kellő időben és nagyságrendben hozott érdemi döntéseket, a kedden bejelentett eszközrendszer jelentősen hozzájárul a veszélyhelyzet negatív hatásainak tompításához, és az azt követő gazdasági újraindulás elősegítéséhez.
Kiemelkedő, 254,7 milliárd forint nyereséget ért el 2019-ben a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Az adósok szemszögéből nézve, fontos megérteni, hogy a pénznek időértéke van, ez tükröződik a kamatban, azaz a mostani 1 forint többet ér, mint a 10 év múlva ugyanannyi, hiszen a mostanit be lehet fektetni, kamatoztatni lehet és a kapott kamattal is ugyanez a helyzet.
Az idén 3 százalék alá eshet, hosszabb távon pedig 3 százalék körül stabilizálódhat az infláció - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtöki online sajtótájékoztatóján a Közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság vezetője.
A folyó fizetési mérleg 774 millió euró hiánnyal zárta a tavalyi negyedik negyedévet, ez alig 22 millió euróval több az egy évvel korábbinál, de 238 millió euróval rosszabb az előző negyedévinél.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 20,75 millió forintos bírságot szabott ki a KDB Bank Európa Zrt.-re (KDB Bank) a felügyeleti vizsgálata alatt feltárt hiányosságok miatt.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szigorúan fellép a pénzügyi vállalkozásokkal szemben, ha azok egyáltalán nem, vagy késedelmesen küldik meg alapvető működési adataikat a jegybanknak.
Kétszámjegyű bővülést mértek a vállalati és a háztartási hitelezésben tavaly, a vállalati hitelállomány 14, a háztartási pedig 17 százalékkal nőtt 2019-ben.
Az azonnali fizetési rendszer jövő hétfői bevezetése a magyar pénzügyi szektor történetének legnagyobb fejlesztése - mondta Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója háttérbeszélgetésen kedden Budapesten.
Az átlagos pénzügyi ismeretekkel rendelkező fogyasztóknak kockázatos kriptovalutákba (például Bitcoin) fektetni, ugyanis árfolyamuk kiszámíthatatlan, akár bűncselekmények elkövetésére is felhasználhatják ezeket.
